Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Benzema reagált a Giroud-ra tett megjegyzésére

A Real Madrid csatára, Karim Benzema a minap egy élő videóban arról beszélt, hogy őt nem szabad összetéveszteni Olivier Giroud-val. A játékos most reagált ezen megjegyzésére. 

Benzema saját magát a “Forma 1-hez” hasonlította, míg honfitársa szerinte maximum csak egy “gokart” lehet hozzá képest. Habár a Chelsea támadója 2018-ban világbajnokságot nyert a francia válogatottal, Benzemát továbbra sem látják ott szívesen szexvideós botránya miatt.

A Real Madrid csatára most kommentálta a megjegyzését, ami egyértelműen furán vette ki magát, és bár próbált terelni, igazából csak ismét kihangsúlyozta, hogy amit mondott, az teljes mértékben így van. 

“A legtöbben csak azt szűrték le az egészből, hogy Giroud egy gokart, én pedig egy Forma 1-es autó, pedig arról is beszéltem, hogy szerintem mit adott a francia válogatottnak. Bár a hasonlatom teljesen helytálló, ezt mondtam, így gondolom és ez így igaz.”

Azzal próbálta még menteni valamennyire a helyzetet, hogy felhozta Ronaldo Nazariót is, és hogy hozzá képest ő egy gokart, míg a korábbi brazil játékos egy Forma 1-es autó.