„Ha az UEFA hasznos akar lenni, küldjön lélegeztetőgépeket!”

Farkas Bence
Farkas Bence
újságíró, 2020 április 2. 17:30

Éles kritikát fogalmazott meg Massimo Cellino, a Serie A utolsó helyén álló Brescia elnöke. A klubvezető szerint felelőtlenség lenne folytatni az olasz bajnokságot a koronavírus-járvány után.

A közelmúltbeli, UEFA-val történő egyeztetések alapján úgy tűnik, Olaszországban a szövetség és a klubok képviselői is hajlanak arra, hogy a 2019-2020-as versenysorozatokat be kell fejezni, amint az egészségügyi hatóságok engedélyt adnak rá. A Serie A csapatainak tizenkét vagy tizenhárom meccse van hátra a bajnokságból.

„Arrogáns és felelőtlen. Ezzel nem csak a mostani, hanem a következő idényt is tönkretennénk. Nincs mit tologatni. Az évad június harmincadikán ér véget. Ekkor kell prezentálnunk a könyvelést, a játékosoknak pedig lejár a szerződése. Kétnaponta kell majd játszanunk? Vagy az UEFA képes hetvenkét órássá varázsolni a napokat? Ha a szövetség hasznos akar lenni, küldjön lélegeztetőgépeket Bresciába, azért roppant hálásak lennénk! Itt Bresciában teherautókon szállítják el a holttesteket, jó lenne végre ezzel is foglalkozni! Nem foglalkozom a kieséssel. Az eddigiek alapján megérdemeljük, ebben nekem is megvan a felelősségem. Ha folytatni akarják a bajnokságot, a játékosok szerződését, a határidőket, a felkészülést és sok egyéb fontos dolgot módosítani kellene, ami káoszhoz vezetne. Mit nyernénk ezzel?” – így jellemezte Massimo Cellino a La Gazzetta dello Sportnak adott interjúban az UEFA szándékát, mely szerint a 2020-2021-es évad később kezdődne, hogy a mostani sorozatok befejeződjenek.