Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Románia Görögországgal pályázik a 2028-as Európa-bajnokság megrendezésére

Habár a 2020-as Európa-bajnokságot elhalasztották, amelynek egyik helyszíne épp a román főváros, Bukarest lett volna, Románia már most belekezdene egy újabb kontinenstorna megrendezésébe, így a görögökkel együtt pályáznának a 2028-as Eb-re.

A román sportminiszter, Ionut Stroe bejelentette, hogy Románia Görögországgal társulva megpályázná a 2020-as Európa-bajnokság megrendezését, de más országokat is belevennének még a tervezetbe. A miniszter állítása szerint a tárgyalások már elkezdődtek, csak a koronavírus-járvány félbeszakította őket.

„Szívem szerint Görögországgal társulnék, de Bulgáriát és Szerbiát is bevehetjük. Ki kell használnunk a meglevő infrastruktúránkat.”

–  nyilatkozta a román Oltenia Tv-nek. Sroe szerint a következő találkozót Bukarestbe vagy Kolozsvárra tervezték, ahová összehívták volna az érintett országok sportminisztereit és a futball-szövetségek elnökeit.

Románia mellett Törökország is bejelentette az igényét a 2028-as kontinenstorna megrendezésére.