A FIFA elnöke szerint a járvány utáni foci már teljesen más lesz

Sz.Patrik
Sz.Patrik
újságíró, 2020 április 4. 19:30

A FIFA elnöke véleménye szerint egyetlen dolog marad ugyanúgy szeretett sportunkban, mint eddig, az pedig a gólok utáni öröm.


A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség, azaz a FIFA svájci elnöke, Gianni Infantino csütörtökön arról írt, hogy a labdarúgás teljesen más lesz, miután véget ér a világot hónapok óta sújtó koronavírus-járvány. A sportvezetőnek meggyőződése, hogy kevésbé arrogáns, és még inkább barátságosabb lesz a sportág közege.

“Visszatér az idő, hogy elgondolkozzunk újra a futballról, és amikor elérkezik ez az idő, együtt ünnepeljük ennek a rémálomnak végét. A labdarúgás a koronavírus után teljesen más lesz, társadalmi és támogató jelleget ölt, a területi realitásokhoz igazodva, ugyanakkor globálisabb, kevésbé arrogáns és barátságosabb is lesz. Az egyetlen dolog, amely nem változik, az a gólok utáni öröm, ahogyan átölelik egymást a játékosok, hogy megosszák boldogságukat. Jobbak leszünk, emberségesebbek, egyben figyelmesebbek is a valódi értékekre. Olaszország ki fog jönni ebből, mert a legnehezebb pillanatokban tudja, miként mutassa legjobb arcát. Mellettetek állok, kedves barátaim”fogalmazott Gianni Infantino együttérzően.