Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Spanyolország: Megvezette klubját a járvány alatt a csatár?

A koronavírus-járvány idején Fjodor Smolov állítása szerint szeretett volna közelebb kerülni otthon maradt családjához. A 30 esztendős támadó a határzárak ellenére hazatért, ám később kiderült, miért is volt olyan sietős a hazaút.

Fjodor Smolov nemrég a Celta Vigo vezetésétől kért és kapott külön engedélyt arra, hogy családja körében tartózkodhasson hazájában ezekben a nehéz időkben.

Önmagában ez nem is jelentene semmiféle problémát, ugyanakkor a csatár gyors hazautazása hátterében, ahogyan arra a spanyol sajtó rávilágít, nem más, mint párja (aki nem akárki: Maria Yumasheva, Boris Yelcin korábbi orosz elnök unokája – a szerk.) 18. születésnapja állhat.

Smolovnak egyébként saját magát is sikerült kellemetlen helyzetbe hoznia azzal, hogy hazaérkezése után a közösségi médiában egyből megjelenített egy képet a születésnapról.

A spanyol Marca egyenesen felelőtlennek nevezte a csatárt, akinek hazaútjának pontos oka most már a Celta klubvezetését is elkezdte érdekelni.

A 39-szeres orosz válogatott játékos gyorsan le is szögezte, hogy tiszta a lelkiismerete. “Hálás vagyok a Celtának, hogy megengedte azt, hogy a családommal legyek. Szeretném hangsúlyozni, hogy minden lépésemről pontosan tájékoztattam a klubot, és a jövőben is így fogok tenni!” – Idézi a Marca a csatárt, aki ellen könnyen lehet, hogy így is belső vizsgálatot indít a klub.