Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Franciaország: “Azzal hogy Zidane lefejelte Materazzit, a mi kapcsolatunk is megváltozott!”

Zinedine Zidane számunkra emlékezetes, számára viszont csúfos megmozdulása Marco Materazzi ellen a 2006-os világbajnoki döntőben Willy Sagnol szerint is rengeteg mindent megváltoztatott Zidane körül.

Sagnol rámutatott arra, hogy a Real Madrid jelenlegi trénerének 2006-os tettét a társak nehezen fogadták el, például ők ketten évekig nem ápoltak jó kapcsolatot Zidane-nal, bármennyire is jó barátok voltak.

A Bayern Münchenben korábbi remek jobbhátvédje a Radio Monte Carlo-nak adott legutóbbi interjújában idézte fel az ominózus időszakot.

“Kedves és borzalmas emlékeim vannak a tornáról. Ott volt például Zidane büntetője a fináléban. Utólag zseniális megmozdulás volt, ám ott, akkor a pályán többen is úgy gondoltuk, hogy túl kockázatos egy világbajnoki döntőben. Nekem az volt az első gondolatom, hogy Zidane teljesen őrült. Utána persze nagyon örültem a gólnak vele együtt!” – Kezdte gondolatmenetét Sagnol.

“Amikor kiállították, az valósággal sokkolt bennünket. Amikor az öltözőbe mentünk, egy elveszített döntő után, Zidane megpróbált bocsánatot kérni, sajnálta a történteket. De mégis ki kíváncsi ilyenkor rá?! Beszélni sem akartam vele, nem fogadtam el a bocsánatkérését sem. Csak arra volt szükségem, hogy elszívjak vagy 250 szál cigarettát 10 perc alatt. Csak így tudtam megmenekülni.” – Folytatta a korábbi válogatottbeli társ, majd bővebben kitért kettőjük kapcsolatára.

“Vagy két évig nem beszéltünk a vb-döntő után! A 2008-as Euróba-bajnokság után tartottam az esküvőmet. A feleségem mondta, hívjuk meg Zidane-t is. Felhívtam, hogy jöjjön el a lagziba, de nem tudott ott lenni. Másnap reggel viszont megjelent nálunk, nagyon örültünk egymásnak. Koccintottunk, hosszasan megbeszéltünk mindent, és újrakezdtük a kapcsolatunkat.” – Így Sagnol.