Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Premier League: ez lenne az idény csapata, ha a szezon most érne véget

A koronavírus-járvány miatt jelenleg szünetel az angol labdarúgó bajnokság is, és egyelőre senki nem tudja, hogy mikor és hogyan folytatódhatnak a küzdelmek, ha egyáltalán folytatódnak.

A Skysports összeállította azt a csapatot, amelyik kizárólag a statisztikák alapján a szezon együttese lenne 29 forduló után. Az összeállításnak több érdekessége is van, hiszen bekerült az a Jack Grealish az Aston Villából, aki az Manchester United egyik kiszemeltje, és szintén a csapat tagja James Maddison, a Leicester City középpályása, akit ugyancsak szeretnének leigazolni a “vörös ördögök”.

A szinte biztos bajnoknak tekinthető Liverpoolból öten kerültek be, három védő és két támadó. Ugyanakkor kimaradt az a Jordan Henderson, akit a játékosok a tavalyi év legjobbjának választottak, és nem került be a góllövőlista két éllovasa, Jamie Vardy és Pierre-Emerick Aubameyang sem.

A kapusposzton az döntött Kasper Schmeichel mellett, hogy kétszer annyi védése volt, mint a Pool kapusának, Alisson Beckernek, a védelemben a három Pool játékos – Virgil van Dijk, Trent Alexander-Arnold és Andrew Robertson – helye megkérdőjelezhetetlen, míg James Tarkowski fej-fej mellett volt Harry Maguire-rel, de néhány mutatóban jobbnak bizonyult a Burnley játékosa.

Kevin De Bruyne kimagaslott a középpályások között, míg Maddison és Grealish az egész szezonban kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott. Mohamed Salah és Sadio Mané toronymagasan vezetett a szélsők között, hiszen együtt 30 gólt és 13 gólpasszt jegyeztek.

Az ék posztján Raúl Jiménez 14 góljával és hét gólpasszával olyan játékosokat előzött meg, mint Roberto Firmino, Sergio Agüero, Pierre-Emerick Aubameyang vagy éppen Jamie Vardy.