Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Két Bundesliga csapat is szívesen tudná a soraiban az Inter középpályását – sajtóhír

Az Inter nyári szerzeménye elégedetlen volt helyzetével, így kölcsönadta őt a Premier League-be a csapata, azonban most mégis úgy néz ki, hogy visszatérhet a német élvonalba.


Két Bundesliga csapat is, nevezetesen a Werder Bremen és a RB Leipzig is érdeklődik az Internazionale fiatal jobboldali középpályása, Valentino Lazaro iránt, a Sky Sports értesülései szerint. A 24 éves osztrák játékos jelenleg a Newcastle csapatában szerepel kölcsönben június 30-áig, de a koronavírus-járvány miatt egyelőre nem tudni meddig él a kölcsönszerződése.

Az első lépéseket azonban a Werder Bremen már meg is tette a hírek alapján. A brémaiak véglegesen szerették volna szerződtetni a játékost és nem csak kölcsönvenni, ahogy azt az Inter szeretné, így az ajánlatukat vissza is utasította a milánói gárda, mondván, hogy kevés az az összeg amit adnának érte és egyébként is inkább kölcsönadnák őt.

Mostanra pedig már Gulácsi Péter és Willi Orbán klubja is beszállt a küzdelembe Lazaróért, akit kölcsönvennének a következő idényre, de szeretnének végleges megvásárlási opciót is a Lipcseiek. Ugyanis, ha jól teljesít az osztrák válogatott játékos, akkor szeretnék szerződtetni őt.

A 24 éves középpályás az elmúlt nyáron érkezett az Interhez nagyjából 22 millió euróért a Hertha együttesétől. A kék-feketéknél eltöltött fél esztendő alatt 11 mérkőzésen kapott lehetőséget minden versenysorozatot figyelembe véve, azonban ezeken csak 513 perc jutott neki összesen, ennek következtében érthető a csalódottsága. A Newcastle színeiben 5 találkozón léphetett pályára, amelyeken 308 perc alatt 1 gólt sikerült összehoznia.