Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Bundesligából erősítené meg támadósorát a Leicester – sajtóhír

A rókák új csatárt keresnek, a választásuk pedig a német élvonalban szereplő Pleára esett francia sajtóinformációk alapján.


A Leicester City a Mönchengladbach játékosát, Alassane Pleát szemelte ki támadósorának megerősítésére, a le10sport értesülései szerint. A 27 éves francia támadó szerződése 2023-ig szól a német együttessel, piaci értékét 25 millió euróra taksálják jelenleg, a “Csikók” pedig körülbelül ennyiért meg is válnának tőle a jelenlegi piaci helyzetre való tekintettel, amennyiben a csatár távozni szeretne.

A rókák mindenképpen szeretnének még egy támadót igazolni, hogy jövőre is tudják tartani azt a szintet, amelyet idén, ehhez viszont a keretnek mélységet kell adni, ugyanis Vardy és Iheanacho áll jelenleg Brendan Rodgers rendelkezésére.

Plea 2018-ban érkezett a ‘Gladbach csapatához a Nicetől 23 millió euróért, és olyannyira meggyőzte az edzői stábot, hogy mind a 34 Bundesliga találkozón pályára lépett első idényében remek játékkal elő rukkolva hétről-hétre. Az idei kiírásban sem ment neki rosszul, ugyanis minden versenysorozatot figyelembe véve 28 találkozón jutott szóhoz, viszont a gólok száma visszaesett. Míg első idényében 15 gólt és 4 gólpasszt jegyzett, addig a második szezonjában 8 és 1 a mutatója.