Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Két hátvédet adna kiszemeltjéért a Barca – sajtóhír

Szigetországi lapértesülések szerint a Barcelona vezetősége igencsak komoly ajánlatot készül tenni kiszemelt középpályása mielőbbi megszerzése érdekében…

A Sky Sports értesülései szerint a Barcelona vezetősége két eladásra szánt, létszámfeletti hátvédje, Nelson Semedo és Samuel Umtiti játékjogát is hajlandó lenne felajánlani a Tottenham részére a régóta kiszemelt középpályásért, Tanguy Ndombeléért.

Az Észak-londoniak ugyan tavaly klubrekordot jelentő, 62+10 millió euró ellenében vették meg a középpályást, mégsem elégedettek vele, és megfelelő ajánlat esetén José Mourinho hajlandó szélnek ereszteni játékosát.

A 23 éves kongói származású francia válogatott középpályást a tavalyi szezonban 48 tétmérkőzésen lépett pályára, s fiatal kora ellenére az Olympique Lyon kirobbanthatatlan alapemberének számított, majd a Spursnél az angol liga talán kevésbé feküdt neki eddig. Ősszel sérüléssel bajlódott, majd az idény közben kinevezett Mourinhóval nyíltan rossz viszonyban van. Az idei szezonban eddig mindössze 947 percet játszott a Premier League-ben, és jó esély mutatkozhat a nyári távozására, bizonyára a tavalyi áránál sokkal olcsóbb ellenszolgáltatásért cserébe.