Újabb komoly blama Erik ten Hag csapatától…
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Az olasz labdarúgó-bajnokság meglepetéscsapata a londoni gárda lejáró szerződésű szélsőjével erősítene a nyáron.
A Lazio felvette a kapcsolatot a Chelsea támadójával, Pedro Rodríguezzel, az átigazolásokban jártas Gazzetta dello Sport értesülései szerint. A spanyol játékos szerződése június 30-al lejár a Kékeknél, ennek következtében ingyen szerezhetné meg őt az olasz fővárosi klub.
Pedro az idei idényben már kevésbé kap lehetőséget Frank Lampardtól éppen emiatt nem szeretné meghosszabbítani kontraktusát, ugyanis az angol tréner kijelentette, hogy fiatalít a csapaton. A 32 éves szélső elmondása szerint legszívesebben visszatérne Barcelonába, de ott nem tartanak igényt a szolgálataira, a legkomolyabb érdeklődőnek pedig most a Lazio tűnik.
A 65-szörös spanyol válogatott játékos 2015-ben érkezett a Chelsea-hez 27 millió euróért, azóta pedig 201 mérkőzésen léphetett pályára a londoni Kékek színeiben minden versenysorozatot figyelembe véve, amelyeken 43 gólt és 28 gólpasszt jegyzett.
Újabb komoly blama Erik ten Hag csapatától…
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…