Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Beismerte ötéves gyermeke meggyilkolását a török labdarúgó

A korábban a török élvonalban is futballozó Cevher Toktas beismerte a rendőrségen, hogy megölte 5 éves gyermekét a kórházban.

A beismerés 11 nappal a gyermek halála után történt. A bursai kórházban nem gyanakodtak a férfira, aki április 23-án vitte be gyermekét, aki köhögött és lázas volt. Mivel koronavírus-fertőzés jeleit mutatták, kórházi karanténba kerültek. Ugyanazon a napon a 33 éves Cevher Toktas hívta az orvosokat, mert gyermekének légzési nehézségei voltak. Az intenzív osztályra került, de életét nem tudták megmenteni.

Halálának okát a vírussal összefüggő tünetek miatt nem vizsgálták. Cevher Toktas azonban 11 nappal később bement a rendőrségre és azt vallotta, hogy 15 percen át egy párnával fojtogatta gyermekét.

“Egy párnát nyomtam a fiam fejére, aki a hátán feküdt. 15 percen át nem emeltem fel a párnát, miközben a fiam szenvedett. Miután már nem mozgott, felemeltem a párnát. Ekkor kiabáltam az orvosoknak, hogy eltereljem magamról a gyanút” – áll a vallomásban.

A korábbi hátvéd azt is kijelentette, hogy nincsen mentális betegsége. A vallomásban szintén elhangzik: “Sosem szerettem a kisebbik fiamat, de nem tudom megmondani, miért. Azért öltem meg, mert nem szerettem.”

A hatóságok elrendelték a fiú holttestének exhumálását és boncolását. A férfit letartóztatták és bíróság elé állítják, beismert tette életfogytig tartó börtönbüntetéssel sújtható.