Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

La Liga: minden nap rendeznek majd mérkőzést

A spanyol élvonalból nagy valószínűséggel minden egyes nap megtekinthetünk majd legalább egy összecsapást.


A június 13-án újrainduló La Ligában a szezon befejezéséig minden nap rendeznek majd mérkőzést, legalábbis sajtóhírek szerint. A Spanyol Labdarúgó Szövetség és a liga részéről megállapodás született a bajnokság folytatásának menetéről, amelyből 11 forduló van még hátra.

Több spanyol sportlap is arról számolt be, hogy a hét minden napjára jut majd egy találkozó, csupán egyetlen kitétel van, ami pedig az, hogy 72 órának minimum el kell telni az adott csapat fellépései között. A tervek szerin július 29-én fejeződik be a bajnokság.

A hivatalos bejelentés előtt azonban még ideiglenesen vissza kell vonni azt a bírósági határozatot, amelyet tavaly augusztusban a szurkolók méltányolásának apropóján hoztak arról, hogy hétfőnként nem rendezhetnek élvonalbeli találkozókat.

A mérkőzések kezdési időpontjánál figyelembe veszik majd, a időjárásbeli sajátosságokat, így a nyáron forróságban egyes városokban 23 órakor is kezdődhet mérkőzés.