Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

31 évesen visszavonult a magyar válogatott játékos – HIVATALOS

Mindössze 31 esztendős korában aktív pályafutása befejezése mellett döntött a 26-szoros magyar válogatott hátvéd…

Korcsmár Zsolt az őt képviselő ChampSport Agency Facebook-oldalának adott hosszú interjúban jelentette be, hogy sérülései miatt befejezi pályafutását:

“Az elmúlt másfél évben folyamatosan sérüléssel bajlódom. A legutóbbi porcműtétem után, amely alig két hete volt, ugyan biztatott az orvos, hogy még tudnék futballozni néhány idényt, de nem akarom, hogy egy-két év miatt aztán az életem hátralévő részében fájdalmakkal kelljen élnem. Másrészt a Midtjyllandnál lejárt a szerződésem, ilyen állapotban pedig nem tudnám nyugodt szívvel azt mondani egy másik klubnak, hogy itt vagyok, számíthattok rám. Voltak időszakok még ebben az évadban is, amikor pozitív voltam, az utolsó pillanatig bíztam a visszatérésben. A klub mindenben támogatott, és amikor elkezdtem újra a csapattal edzeni, úgy gondoltam, bírni fogom, de amint nagyobb terhelést kaptam, mindig kijött valami új probléma. Legutóbb is éreztem egy roppanást a térdemben, majd jött az újabb beavatkozás, és akkor döntöttem úgy, hogy nem folytatom. Ez nem azt jelenti, hogy egyáltalán nem fogok már futballozni, mert alacsonyabb osztályban még el tudom képzelni magam, de úgy érzem, a profi pályafutásomnak itt a vége.”

A stoplist szögre akasztó magyar válogatott hátvéd eddig a dán Midtjylland alkalmazásában állt, légiósként Németországban és Norvégiában fordult még meg, Magyarországon pedig az Újpest és a Vasas csapatait szolgálta.