Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Bayernből szemelt ki játékost a Real Madrid – sajtóhír

Spanyol lapértesülések szerint újabb hátvédet szemelt ki a Bayern München soraiból a hamarosan folytatódó spanyol bajnokság jelenlegi második helyezettje…

Korábban már beszámoltunk róla, hogy a Real Madrid le szeretné igazolni David Alabát a Bayern München együttesétől, a spanyolországi átigazolási hírekkel foglalkozó Don Balón értesülései szerint pedig immár az Alabát eredeti posztjáról kiszorító Alphonso Davies is felkerült a “blancók” radarjára. A fővárosi együttes vezetősége a 33 esztendős Marcelo megfelelő utódját láthatják a fiatal kanadai bekk személyében.

A mindössze 19 éves Davies a tavalyi szezon során mutatkozott be a Bundesligában, de a 2019-2020-as idényben robbant be igazán, amikor Alaba sérülése alatti teljesítménye minden előzetes várakozást felülmúlt és a Hansi Flick irányításával komoly menetelésbe kezdő bajorok kirobbanthatatlan alapembere lett. A német kaland előtt két évet a Vancouver Whitecaps színeiben az MLS-ben töltő labdarúgó az idei szezonban 31 tétmeccsen húzhatta magára a német rekordbajnok szerelését.

Daviest 2025-ig köti szerződést a Bayernhez, aktuális piaci értéke pedig már most 45 millió euró. Az biztosnak tűnhet, hogy a két szélső védő közül az egyiket el fogják adni a bajorok, de sokkal valószínűbbnek tűnhet Alaba feláldozása, mintsem az ifjú felfedezett eladása, aki akár még hosszú évekre megoldást jelenthet a poszton.