Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

La Liga: Aduriz után egy valaki marad hírmondónak!

Aritz Aduriz visszavonulása után a La Liga legidősebb játékosa Joaquin Sánchez marad. A Betis középpályása mint elmondta, nem gondol a visszavonulásra, amellyel kapcsolatban szeretné, ha ő mondhatná ki a végső szót.

Az Atheltic Bilbao ikonikus csatárának visszavonulásával Joaquin marad az egyetlen 39 esztendős játékos a spanyol első osztályban. A Betis csapatkapitánya elmondta, ha csak rajta múlik, biztosan kitölti 2021-ig szóló szerződését a sevillai ‘zöld-fehérekkel’.

“Nem szeretném, ha így érne véget a karrierem. Persze benne van a pakliban, hogy a testem mondja majd ki a végső szót, de ennyi év után, szeretnék futballozva visszavonulni. Annyit még mondhatok, hogy most még nem tervezem a visszavonulást.” – Idézi Joaquint a Marca.

A júliusban 39. születésnapját ünneplő korábbi válogatott szélső után egy valamivel fiatalabb generáció következik a képzeletbeli dobogón, a 37 esztendős Getafás Jorge Molinával (37); valamint az egyaránt 35-35 esztendős mallorcai Salva Sevillával, a Villarrealos Santi Cazorlával, az Eibaros Charlesszal, illetve a Leganés játékosával, Ivan Cuellarral.