Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Ezzel a mérkőzéssel folytatódhat a Serie A – sajtóhír

Ahogyan arról a minap beszámoltunk, a koronavírus-járvány által az egyik leginkább sújtott európai országban, a június 20-i hétvégén indulhat újra a labdarúgóélet, vagyis már csak három hét és visszatérhet az olasz bajnokság (Serie A)…

A Sky Sport Italia már azt is tudja, hogy a Serie A újrakezdésének első találkozója az Atalanta-Sassuolo összecsapás lehet június 19-én, pénteken este az Atleti Azzurri d’Italia Stadionban.

Az olasz sajtó szerint szimbolikus jelentőségű lehet, hogy ez a két csapat összecsapása legyen az első, hiszen Bergamó volt a koronavírus-járvány epicentruma, az Atalanta pályára lépésével pedig demonstrálni tudnák, hogy a városban már minden rendben van és a futball is visszatért. A Sassuolo pedig a közvetlenül kényszerszünet előtti utolsó lejátszott mérkőzés egyik résztvevője volt.

A bajnokság aktuális idényéből még 12 forduló és néhány további elhalasztott mérkőzés van hátra, a bajnokságot 26 lejátszott forduló után a Juventus egy pont előnnyel vezeti a Lazio csapata előtt.

Olaszországban február vége óta a koronavírus-járvánnyal összefüggésbe hozható áldozatok száma már meghaladta a 32 ezer főt, miközben már több mint 232 ezer pozitív tesztet végeztek el az országban.