Legendák Viadala

A Chelsea és a Juventus is cserélhet egymással – sajtóhír

F. Ádám
F. Ádám
újságíró, 2020 június 2. 08:00

Miközben a Juventus vezetősége gőzerővel tárgyal a Barcelonával egy csereüzlet megkötéséről, állítólag már a Chelsea-vel is felvették a kapcsolatot egy másik szálon…

A La Gazzetta dello Sport legfrissebb információi szerint a Juventus együttese felajánlotta a Chelsea részére a távozásra ítélt Federico Bernardeschit a torinói klub mestere, Maurizio Sarri által immár jó ideje kiszemelt Jorginhóért cserébe.

A 26 éves szélső három évvel ezelőtt igazolt a Juvéhez a Fiorentinától, azonban Cristiano Ronaldo posztriválisaként jobbára csak epizódszerep jut neki, technikai képességei és robbanékonysága révén pedig mindenképpen több van benne annál, hogy csak peremember legyen. A tavalyi 39 fellépése után a jelenleg szünetelő kiírásban mindössze 24 találkozón jutott szerephez. Klubja az elmúlt hetekben közölte, hogy a következő szezontól nem számít rá, és időről időre egyre több csapatnál merül fel a neve Olaszországon belül és nemzetközi szinten egyaránt.

A két évvel idősebb Jorginho pályafutása eddigi szakaszában már a Hellas Verona, a Napoli és a Chelsea együttesében is együtt dolgozott a Juventus mostani mesterével, és Sarri kezei alatt mindenhol alapembernek bizonyult. A brazil származású karmester korábban négy és fél szezon alat 160 pályára lépést vállalt a nápolyiak alkalmazásában, két évvel ezelőtt a “Kékek” 50+7 millió euró fontért cserébe csaptak le szolgálataira. A londoni gárdában tavaly 54, az aktuális szezonban eddig 37 mérkőzésen szerepelt, és minden sorozatot figyelembe véve hétszer volt eredményes.