Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Inter: aktiválták a kölcsönjátékos vételi opcióját – hivatalos

A “Kék-feketék” elégedettek voltak a játékos teljesítményével, ennek következtében végleg szerződtették őt.


Az Inter hivatalosan is bejelentette, hogy Nicoló Barella kölcsönszerződésében szereplő vásárlási opciót aktiválták, így végleg a klub kötelékeibe tartozik a fiatal játékos. A Nerazzurri 25 millió eurót fog fizetni a Cagliari csapatának a 23 éves középpályásért. A 23 éves középpályás és az olasz együttes négy éves szerződést kötöttek egymással, ennek értelmében 2024-ig kötelezte el magát az Internél.

Barella a szardíniai csapatban nevelkedett, végig járta a ranglétrát a csapatban, majd az elmúlt nyáron igent mondott az Inter hívására, ami nem is meglepő, hiszen gyerekkori kedvenc együtteséről van szó, így nem kellett sokat gondolkodnia.

A 12-szeres olasz válogatott középpályás a milánói együtteshez kifejezetten Antonio Conte kérésére érkezett, az olasz szakember pedig nem is fukarkodott a játékperceket illetően, ha Barelláról volt szó. A koronavírus miatt félbeszakított szezonban minden tétmérkőzést figyelembe véve 30 alkalommal léphetett pályára, amelyeken 3 gólt és 6 gólpasszt jegyzett, és emellett remek játékkal rukkolt elő hétről-hétre.