Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Serie A: győzött és négy pontra meglógott üldözőjétől a Juventus – Videóval

Az újrainduló olasz labdarúgó-bajnokság (Serie A) 27. fordulójában az élmezőnyből először a Juventus lépett pályára, aki a Bologna vendégeként igyekezett javítani az elbukott kupadöntő után.

A vendégek két 0-0-ás találkozót követően léphettek pályára az idén magához képest masszív teljesítményt nyújtó Bolgona ellenében. A Zebrák komolyabb lehetőségig nem jutottak el, mégis megszerezték a vezetést a 23. percben, ugyanis Rocchi játékvezető a VAR segítségével befújt egy tizenegyest a Juventusnak, amelyet Cristiano Ronaldo értékesített higgadtan (0-1)! Ezt követően sem a pazar helyzeteké volt a főszerep, azonban a vendégeknél két játékos is villant egyet-egyet a 36. minutumban, akkor Bernardeschi kiváló sarkas passzából fordult le Dybala és 17 méterről kipókhálózta a bal felső sarkot (0-2)! A Juventus ennek következtében megnyugtató kétgólos előnnyel mehetett pihenőre.

A második félidő elején a pazar gólpasszt adó Bernardeschi majdnem maga is betalált, azonban pechére csak a bal kapufát találta el. A találkozó ezt követően a mezőnyharcról szólt, a Bologna meg sem tudta közelíteni a Juventus kapuját, míg a vendégek komolyabb lehetőségig már nem jutottak el. A hajrára egy kiállítás maradt, Danilo a hosszabbítás első percében második sárgáját követően mehetett zuhanyozni a többiek előtt. A hazaiak a vereségnek köszönhetően maradtak a 10. pozícióban, míg a Zebrák ezzel a győzelemmel négy pontra meglógtak a Lazioval szemben, akik szerdán a kőkemény Atalantához látogatnak.

Bologna – Juventus 0-2 (0-2)
Játékvezető: G. Rocchi, Helyszín: Stadio Renato Dall’Ara (Bologna)
Gólszerzők: ill. C. Ronaldo (23′ – büntetőből), Dybala (36′)
Kiállítva: Danilo (90+1′)

 

A 27. forduló eredményei és további programja:
Hétfő:
Fiorentina 1–1 Brescia
Lecce – AC Milan 1-4

Kedd:
19:30 Spal – Cagliari (Tv: Digi Sport 3)
19:30 Verona – Napoli (Tv: Digi Sport 1)
21:45 Genoa – Parma (Tv: Digi Sport 2)
21:45 Torino – Udinese (Tv: Digi Sport 1)

Szerda:
19:30 Inter – Sassuolo (Tv: Digi Sport 2)
21:45 AS Roma – Sampdoria (Tv: Digi Sport 3)
21:45 Atalanta – Lazio (Tv: Digi Sport 2)

A bajnokság jelenlegi állása: