Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Premier League: A második félidőben nyerte meg a mérkőzést a Tottenham! – videóval

Mindkét fél számára csak a győzelem lett volna igazán elfogadható, hiszen a Tottenham a Bajnokok Ligája indulásért, míg a West Ham a kiesés ellen harcolt. A siker végül a Spursé lett, amely 7 tétmeccs után tudott ismét nyerni. 

Az első londoni derbit rendezték meg a koronavírus-járványt követő újraindítás óta. Az első játékrész nem igazán volt eseménydús, többnyire csak olyan helyzeteket dolgoztak ki a felek, amelyek les miatt érvénytelenné váltak. Son ugyan szerzett egy gólt a 45. minutumban, de a videóbíró segítéségével erről is kiderült, hogy leshelyzet előzte meg a találatot.

A második félidőben Kane veszélyeztetett először, aki 20 méterről adott le egy ígéretes lövést, ám ez elkerülte a kaput. A 64. percben aztán megszerezték a vezetést a hazaiak. Egy szögletet követően Soucekre pattant a labda, róla pedig a hálóban kötött ki a játékszer, 1-0! Ezt követően a West Ham megpróbált támadóbban fellépni, behozták Lanzinit és Andersont is. Az utolsó 10 percre azonban túlságosan is kinyíltak a “Kalapácsosok” és ezt egy kontrával meg is büntette a Spurs. Lamela labdaszerzése után Son ugratta ki Kanet, aki nem hibázta el a ziccerét, 2-0! Összességében a West Ham nem igazán tudta veszélyeztetni Lloris portáját, míg a Tottenham élt kevés lehetőségével, és így megérdemelten nyertek.

Tottenham – West Ham United 2-0 (0-0)
Helyszín:
Tottenham Hotspur Stadion Vezette: Craig Pawson
Gólszerzők:
Soucek (64. öngól), Kane (82.) ill.
Sárga:
Kane (51.), Davies (67.) ill. Fornals (15.), Noble (26.)
Kiállítás: – ill. –

Tottenham: Llrois – Davies, Dier, Sanchez, Aurier – Lo Celso, Sissoko, Alli (Lamela 59.), Son (Winks 86.), Lucas (Bergwijn 72.) – Kane Vezetőedző: José Mourinho

West Ham: Fabianski – Fredericks, Balbuena, Diop, Cresswell – Noble (Anderson 71.), Rice, Soucek, Bowen, Fornals (Lanzini 71.) – Antonio Vezetőedző: David Moyes

 

A mérkőzés összefoglalója 

 

A 31. forduló eredményei és további programja:

Kedd:
Leicester 0-0 Brighton

Szerda:
19:00 Manchester United – Sheffield United (Tv: Digi Sport 1)
19:00 Newcastle – Aston Villa
19:00 Norwich – Everton (Tv: Digi Sport 3)
19:00 Wolverhampton – Bournemouth (Tv: Spíler 1)
21:15 Liverpool – Crystal Palace (Tv: Digi Sport 1)

Csütörtök
19:00 Burnley – Watford (Tv: Spíler 1)
19:00 Southampton – Arsenal (Tv: Digi Sport 1)
21:15 Chelsea – Manchester City (Spíler 1)

A bajnokság aktuális állása: