Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Arsenal: újabb sérülés, a csatár kihagyhatja a szezon hátralévő részét

A hírek szerint az egyik edzésen sérült meg az Arsenal fiatal csatára, akit emiatt várhatóan már nem láthatunk a szezon hátralévő részében.

Mikel Arteta maga erősítette meg, hogy vélhetően hosszabb időre kidőlt Gabriel Martinelli, az Arsenal fiatal támadója. A 19 éves játékos tavaly nyáron szerződött Angliába és azóta 26 tétmérkőzésen 10 gólt és 4 gólpasszt szállított. Egyre nagyobb szerepet kapott a csapatban – ezért is érzékeny veszteség a kiesése.

A brazilnak a térde sérült: az egyik edzésen ütközött egy csapattársával, ami után fájdalmakra panaszkodott. Egyelőre még nincs pontos diagnózis az állapotáról, de az orvosok véleménye szerint a meniszkusza sérülhetett, ami több hónapos kihagyást is jelenthet. Arteta úgy nyilatkozott, hogy nagyon nem néz ki jól a helyzet – sem Martinelli visszatérése, sem pedig a csapaté.

A vírus miatti leállást követő első mérkőzésen a Manchester City ellen Granit Xhaka és Pablo Mari is sérülés miatt lett lecserélve már az első félidőben, azóta pedig a kapus Bernd Leno lába is kapott egyet egy rossz leérkezésnél. Rajtuk kívül nem áll még a csapat rendelkezésére Cedric Soares, Torreira, Sokratis és Chambers sem.