Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Eldőlt, hogy díszsorfalat áll-e a City a Poolnak

Ahogyan arról beszámoltunk, a Liverpool csapata 1990 után 2020-ban ismét elfoglalta az angol bajnokság trónját, a következő mérkőzésüket pedig éppen a legnagyobb üldöző, Manchester City otthonában vívhatja Jürgen Klopp csapata…

Eldőlt, hogy a második helyezett Manchester City játékosai díszsorfalat fognak állni a mérkőzést megelőzően a bajnoki címet frissen megszerző Liverpool futballistáinak tiszteletére, mindezt maga Pep Guardiola, a tavalyi bajnokcsapat menedzsere erősítette meg:

“Természetesen tisztelgünk előttük, amikor meglátogatnak bennünket, mert megérdemlik.”

Az első két helyezett találkozására az angol bajnokság (Premier League) 32. fordulójában kerülhet sor július 2-án, csütörtök este az Etihad Stadionban. Hét körrel a bajnokság vége előtt a Pool előny 23 pont a címvédő előtt, amely legutóbbi vereségével eldőlt, hogy a “Vörösök” megszerezték első bajnoki címüket a PL-éra 1992-es kezdete óta.

Tekintsd át, hogy mi minden változott a világban a Liverpool legutóbbi bajnoki címe óta!