Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Premier League: A Chelsea nem tudta kihasználni a Leicester botlását! – videóval

A londoni rangadón a West Ham a kiesőzónától próbált távolodni, míg a Chelsea a dobogó 3. fokáért hajtott. A “Kékek” védelme viszont rendkívül ingatag volt, emiatt elbukták a “Kalapácsosok” elleni találkozót.

v

Nem volt igazán eseménydús a West Ham és a Chelsea városi rangadójának első félideje. Az első helyzet a hazaiak előtt adódott a 14. percben, amikor Antonio tudott betörni két védő között, ám a befejezése elég gyatrára sikeredett. 6 minutummal később Pulisic lőtte rá a labdát a tizenhatos vonaláról kapásból, de kísérlete célt tévesztett. 10 perccel a félidő vége előtt egy szöglet utáni kavarodást követően a West Ham megszerezte a vezetést Soucek révén, viszont a gólt les miatt érvénytelenítették. A játékrész végén büntetőhöz jutott a Chelsea. Pulisic tört be, Diop pedig csak szabálytalanul tudta megállítani. Az ítéletet Willian hajtotta végre kegyetlenül, 0-1! A hosszabbításban aztán Soucek ismét a hálóba talált egy sarokrúgás után, és ezt a gólt meg is adták, 1-1!

A második játékrész elején már a West Hamnél volt a vezetés. A Chelsea védelme ismét nem állt stabilan a lábán, Bowen tudta beadni Alonso mellett a labdát, középen pedig Antonio érkezett, 2-1! Pár perccel később egy kontrából majdnem ismét gólt szereztek a “Kalapácsosok”, ám Lanzini fölé lőtte az ígéretes helyzetet. A Chelsea első kísérlete a második félidőben 20 perc után adódott. Egy szabadrúgást követően Giroud fejelt kapura, de Fabianski ezt könnyedén hárította. A 65. perctől a cseréket után a “Kékek” sokkal jobban felpörgették a játékukat, ezáltal veszélyesebbé váltak. A 72. minutumban aztán összejött az egyenlítés. Willian rendkívül pontos szabadrúgását nem tudta hárítani Fabianski, 2-2! 10 perccel a találkozó vége előtt majdnem ismét a West Ham szerezte meg a vezetést, de Antonio helyzeténél jól mozdult ki Kepa a kapujából. A 89. percben aztán a hazaiak sikeresen végigvittek egy kontrát. Antonio ugratta ki a csereként beálló Yarmolenkot, aki Rüdigert átverve a sarokba zúdította a labdát, 3-2! Ezze a győzelemmel komoly lépést tett a bennmaradás felé a West Ham, míg a Chelsea nem tudta kihasználni a Leicester City botlását.

West Ham – Chelsea 3-2 (1-1)
Helyszín
: London Stadium Vezette: Martin Atkinson
Gólszerzők: Soucek (45+3), Antonio (51.), Yarmolenko (89.) ill. Willian (42. büntető, 72.)
Sárga: Lanzini (66.), Rice (71.) ill. Willian (82.)
Kiállítás: -ill. –

West Ham: Fabianski – Cresswell, Ogbonna, Diop, Fredericks – Soucek, Rice, Fornals (Balbuena 93.), Lanzini (Wilshere 68.), Bowen (Yarmolenko 78.) – Antonio Vezetőedző: David Moyes

Chelsea:Kepa – Azpilicueta, Christensen, Rüdiger, Alonso – Barkley (Loftus-Cheek 63.), Kanté, Kovacic (Mount 53.) – Willian, Abraham (Giroud 63.), Pulisic Vezetőedző: Frank Lampard

A mérkőzés összefoglalója

A 32. forduló eredményei és további programja:

Szombat:
Aston Villa 0–1 Wolverhampton

Vasárnap:
Watford 1-3 Southampton

Hétfő:
Crystal Palace 0-1 Burnley

Kedd:
Brighton 0-3 Manchester United

Szerda:
Arsenal 4-0 Norwich
Bournemouth 1-4 Newcastle
Everton 2-1 Leicester

Csütörtök:
Sheffield United – Tottenham (Tv:Digi Sport 2)
Manchester City – Liverpool (Tv: Spíler 1)

 

A bajnokság aktuális állása: