Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Újabb neves kiszemelt a Benfica kispadjára – sajtóhír

Miután Mauricio Pochettino kikosarazta a Benfica együttesét, a portugál és az argentin sajtó újabb jelöltekről számolt be…

Többek közt a TyC Sports is megerősítette, hogy a Benfica együttese legalább két újabb argentin szakembert szemelt ki a lemondását benyújtó Bruno Lage helyére, egyikük kifejezetten nagyágyúnak számít, hiszen Marcelo Gallardo tavaly döntőig, tavalyelőtt pedig a végső győzelemig vezette a River Plate gárdáját a Libertadores-kupában.

Sokak szerint a “Milliomosok” alkalmazásában 2014 óta álló 44 éves szakember lehet a legfőbb esélyes a posztra, ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy a napokban ugyancsak edzőt váltó spanyol Valencia kispadján is felmerült a neve, és a Rivernél is kiválóan érzi magát. Gallardo annak idején játékosként is több ízben szolgálta mostani munkaadóját, a klub igazi emblematikus figurájának számít, bizonyára nem fogja egy könnyen elhagyni szeretett otthonát.

Az argentin sajtó beszámolói szerint a korábbi szövetségi kapitány Jorge Sampaolit is hírbe hozták a lisszaboni gárda kispadjával, aki jelenleg a brazil Atlético Mineiro csapatát irányítja.