Legendák Viadala

Rangadót nyert az Arsenal

Rácz Zsolt
Rácz Zsolt
újságíró, 2020 július 4. 20:24

A szezon előtt nem gondoltuk volna, hogy a két csapat közül a Wolverhampton lesz az, aki a bajnokság végéhez közeledve közelebb áll a nemzetközi kupa induláshoz. Pedig így van, sőt a Farkasok, még a BL-ről is álmodozhatnak, míg az Arsenal szinte csak az FA kupa megnyerésével válthatja meg a jegyét Európába.

Az első félidőben kevés helyzetet hozott. Az Arsenal törte meg a jeget, a 43. percben Tierney beadását, a napokban szerződést hosszabbító Saka, félfordulatból lőtte a kapuba 0-1! A Wolverhampton hozta a papírformát és nem szereztek gólt az első félidőben. A Wolves-nak ez volt sorozatban az ötödik mérkőzése a bajnokságban, amikor nem tudott gólt szerezni az első félidőben, 240 perce gólképtelenek az első játékrészekben . Az előző 4 mérkőzés mindegyikén 0-0 volt a félidei állás.
Ezúttal a második félidőben sem sikerült betalálniuk, sőt a mérkőzés hajrájában a két cserejátékos, Lacazette és Willcok összjátéka után, a francia szerezte meg az Arsenal második gólját 0-2! Egy perccel később Willock is majdnem betalált.

Wolverhampton Wanderers – Arsenal 0-2 (0-1)
Vezette: Michael Oliver, Helyszín: Wolverhampton, Molineux Stadion
Gólszerzők: ill. Saka (43.), Lacazatte (86.)

Bajnokság állása