Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Real Madrid: A bajnokság végéig kidőlt a rutinos hátvéd!

A spanyol bajnokságban (La Liga) szereplő Real Madrid együttese hivatalos fórumain jelentette be, hogy a bajnokság végéig nem számíthat Marcelora.

Marcelo nem léphet pályára a Real Madrid hátralévő 4 bajnokiján. A brazil hátvéd az egyik edzésen szenvedett sérülést. Az előzetes orvosi vizsgálatok alapján nem kell hosszú kihagyásra számítani, vélhetően a Bajnokok Ligája küzdelmeire vissza tud térni a 32 esztendős játékos. A klub az alábbi közleményt adta ki a sérüléssel kapcsolatban:

A mai nap folyamán lefuttatott tesztek alapján, Marcelo bal lábában a közelítő izom sérült meg. Az előzetes várakozások szerint a felépülése körülbelül 3 hetet vehet igénybe.

A Real Madrid jelenleg vezeti a spanyol bajnokságot 1 ponttal a Barcelona előtt, ám a katalánok egy mérkőzéssel többet játszottak. A “Királyi Gárda” még a Bajnokok Ligájában is versenyben van, ahol mint kiderült, a Manchester City otthonában léphetnek majd pályára augusztus elején. A nyolcaddöntő első felvonását hazai környezetben elveszítették 2-1-re. Vélhetően ennek a párharcnak a visszavágójára felépül már Marcelo, aki ebben az idényben összesen 23 meccsen kapott szerepet, ez idő alatt pedig 2 gólt szerzett és 7 gólpasszt osztott ki.