Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Real Madrid: Zidane a bajnoki címről a hátralévő kihívásokról beszélt

Sorozatban nyolcadik bajnoki meccsét nyerte meg a Real Madrid együttese. A „Királyiak” tegnap az Alavés megverésével állították vissza a forduló előtti négypontos előnyüket az FC Barcelona előtt.

Az Alavés elleni meccs talán legnagyobb hőse Karim Benzema volt. A veterán francia csatár büntetőből talált be, illetve kiosztott egy gólpasszt is Asensionak a 2-0-s győzelem alkalmával. A lefújást követően Zinedine Zidane vezetőedző felszabadultan, de koncentráltan nyilatkozott a sajtónak:

„Lehetetlen, hogy ne adjunk az ellenféknek gólszerzése lehetőségeket, de igaz, hogy fejlődünk. Ugyanígy kell folytatnunk. Courtois formáját persze a csapat is elismeri. Benzema csak egy találatot szerzett most, kissé szédült, de jól van. A büntető? Az a büntető, amit megítélnek. Még három mérkőzést kell lejátszanunk, és nem tudjuk, hogy mi történhet még. Most van itt az ideje, hogy pihenjünk, mert kevés az idő még akkor is, ha jobb a pihenés egy győzelemmel.”

– összegezte a helyzetet a Real Madrid mestere.

A LaLiga listavezető fővárosiak az elkövetkezendő nyolc napban még megmérkőznek a Granada, a Villareal és a Leganés csapataival.