Legendák Viadala

La Liga: Megvan az első igazolása a friss feljutónak!

Kesztyűs Dávid
Kesztyűs Dávid
újságíró, 2020 július 13. 20:34

A Cádiz elsőként biztosította feljutását a spanyol élvonalba. A hírek szerint már az első igazolásuk is megvan. 

Ahogy arról beszámoltunk, a következő szezonban biztosan láthatjuk a Cádiz együttesét a spanyol bajnokság (La Liga) élvonalában. A frissen feljutó gárda szinte időt sem hagyott a pihenésre, máris megkezdte a felkészülést a 2020/21-es idényre egy igazolás formájában. Erről a klub elnöke, Manuel Vizcaino számolt be a Cope and Radio Marcanak:

A Cádiz már véghezvitte az első igazolását az új szezonra, aki nem más, mint Álvaro Negredo.

A transzferről hivatalos információ még nem jelent meg, így vételárról, vagy a szerződés hosszáról sem számoltak be. Az Európa-bajnok játékos számára nem lesz ismeretlen a La Liga, hiszen korábban szerepelt a Valencia és a Sevilla együttesében is. Legutóbb az Al-Nasr Dubai SC-ben játszott a spanyol labdarúgó, ahonnan úgy néz ki, hogy két év után távozik.