Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Barca: Setién már a következő idényre is gondol!

Quique Setién csapata csütörtök esti, Osasuna elleni bajnokija (21:00, Tv: előtt már az új szezonról is elmélkedett.

A 61 esztendős szakember úgy érzi, hogy függetlenül attól, hogy a Real Madrid valóban bajnok lesz idén, ő még folytathatja a megkezdett munkát a katalán fővárosban.

“Meg szeretnénk nyerni a csütörtöki és vasárnapi mérkőzésünket. Ez a minimum amit még tehetünk. Ha nem is érjük el a kitűzött célunkat a szezon végén, úgy gondolom, az elvégzett munka alapján kell majd megítélni a csapatot… Legalábbis szeretném, ha ez alapján ítélnének meg bennünket.” – Így a Barcát január óta irányító Setién.

“Nem érzem azt, hogy annyira rosszul csinálnánk a dolgunkat. Az újrakezdés óta háromszor ugyan döntetlent játszottunk, de inkább a Real Madridot illeti a dicséret, hogy eddig minden meccsüket meg tudták nyerni. A folytonosságban hiszek, így már a következő idényre is készülök.” – Folytatta Setién, aki még ki tért arra, is, hogy nem ért egyet Luis Suárezzel abban, hogy a bajnoki cím már eldőlt volna.

“Suáreztől egy véleményt hallottunk. Az enyém az, hogy még nem dőlt el semmi, hiszen még bármi megtörténhet. Ugyanakkor igaz, hogy nem könnyű a helyzetünk.” – Jegyezte meg Setién.