Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Chelsea játékosával erősítene a Sevilla – sajtóhír

Az Andalúziai együttes a londoni gárdától távozóban lévő szélső védőre vetettek szemet spanyol sajtóinformációk szerint.


A Chelsea balhátvédje, Marcos Alonso hamarosan visszatérhet hazájába, ugyanis a Sevilla csapata komolyan érdeklődik iránta.

A 29 éves védő még sosem játszott a La Ligában, és az elmúlt hónapokban többször is szóba került vele kapcsolatban, hogy haza szeretne térni és kipróbálni magát a spanyol élvonalban is. A tél folyamán, valamint tavasszal is több alkalommal az Atlético Madrid nevét emlegették vele egy lapon, viszont komoly ajánlatot nem tettek a Matracosok érte.

Alonso a Real Madridban nevelkedett, de 2010-ben elhagyta a Castilla csapatát, mert nem számoltak vele az első számú keretnél. 2016-ban igazolt jelenlegi klubjához, a Chelsea-hez, ahol 146 tétmérkőzésen 22 gólig és 17 gólpasszig jutott védő létére.

Jelenlegi piaci értékét 20 millió euróra becsülik, a Chelsea pedig nagyjából ennyit is kérne érte a hírek szerint, amennyiben elvágyódik a 29 éves játékos Londonból.