Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Crystal Palace csapna le a Manchester United kegyvesztett védőjére

A Sasok a Vörös Ördögök sokat nélkülözött belsőhátvédjét akarják megkaparintani a nyár folyamán angol sajtóinformációk szerint. 


Crystal Palace felvette a kapcsolatot a Manchester United illetékeseivel Phil Jones átigazolását illetően, legalábbis angol sajtóinformációk szerint.

A 28 éves hátvéd nagyon kevés lehetőséget kap idén Ole Gunnar Solskjaer mestertől, ezért távozni szeretne, a mentőövet pedig bajnokságon belülről dobnák neki, ennek következtében országot sem kellene váltania, mint korábbi védőtársának, Chris Smallingnak.

Jones jelenlegi szerződése 2023-ig szól, értékét pedig 7 millió euróra becslik. A Manchester United nagyjából 10 millió euró ellenében elengedné őt a Sasokhoz brit források szerint.

A 27-szeres angol válogatott védő 2011-ben csatlakozott a Vörös Ördögökhöz a Blackburn Rovers csapatától közel 20 millió euróért. A közel 8 esztendő alatt a csapat színeiben 224 tétmérkőzést játszott le, ezeken 6 gólt és 10 gólpasszt jegyzett.