Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Chelsea az Atlético húzóemberét szemelte ki – sajtóhír

Szigetországi lapértesülések szerint a Chelsea együttese a nyáron harcba szállhat az Atlético Madrid rutinos játékosának megszerzéséért…

A Telegraph információi szerint az FA-kupa-döntős Chelsea együttese a védelem erősítése érdekében komolyan kiszemelte magának az Atlético Madrid kiválósága, José Maria Giménez leigazolását.

A 25 éves hátvéd 2013-as megszerzése után szép lassan vált meghatározó szereplővé a “Matracosok” soraiban, az utóbbi években Diego Simeone csapatának emblematikus figurája lett belőle sallangmentes védőmunkája és hatalmas küzdeni akarása révén. Az 58-szoros uruguayi válogatott védő összességében már 190 tétmeccsen lépett pályára a madridi egyesület színeiben, a 2019-2020-as kiírás alkalmával sérülésekből kifolyólag 26 mérkőzésen húzhatta magára csapata szerelését

A londoni “Kékek” 37 forduló alatt 54 gólt kaptak a PL-ben, ami az élmezőnybeli csapatok közül messze a legtöbbnek számít, náluk többször kizárólag a mezőny második felében található gárdák kapituláltak, vagyis Frank Lampard hátsó alakzata mindenképpen erősítésre szorul a következő átigazolási időszak alkalmával.