Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Szexuális zaklatással vádolják a spanyol világsztárt

Elképesztő híresztelések láttak napvilágot a minap, ugyanis kiderült, hogy az MLS-ben klub egykori női alkalmazottja szexuális zaklatással vádolja a ligában valaha megfordult egyik legnagyobb nevű játékost…

Az MLS-ben szereplő New York City alkalmazásában egykor gyakornokként dolgozó fiatal nő a közösségi oldalán kijelentette, hogy ritkán telt el nap, amikor a David Villa ne érintette volna őt meg, vagy szexuálisan ne zaklatta volna. Azt is külön kiemelte, hogy főnökei állítólag kinevették, amikor elmondta nekik, mi történt.

A 38 éves egykori világ-, és Európa-bajnok spanyol csatár hangsúlyozta, reményei szerint hamarosan tisztázzák őt a vád alól és kiderül az igazság.

“Teljesen hamisak az állítások. Nem fér a fejembe, hogy gondolhat valaki ilyet rólam. Pályafutásom során klubjaimban és a spanyol válogatottban több mint ezer személlyel, játékossal, edzővel, alkalmazottal, klubmunkással dolgozhattam együtt, köztük sok nővel, és soha senkinek nem volt baja velem, soha senki nem panaszkodott rám egyetlen országban sem. Kicsit tehetetlennek érzem magam ebben a helyzetben. Másrészt viszont nyugodt vagyok, mert nem tettem semmit és tiszta a lelkiismeretem.”

A New yorki egyesület annyit közölt, hogy kivizsgálja az ügyet és felvették a kapcsolatot a korábbi játékosukkal, aki mindenben segítőkész volt.