Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Francia Kupa: a PSG számára Neymar szállította a győzelmet – Videóval

A Francia labdarúgókupa 103. döntőjét rendezték meg péntek este, ahol a tizenkétszeres győztes Paris Saint-Germain és a hatszoros Saint-Étienne feszült egymásnak, hogy begyűjtsék újabb trófeájukat.

A mérkőzés toronymagas esélyese a párizsi együttes volt, ennek megfelelően folyt is a mérkőzés. A 14. percben Mbappé és Paredes játszott össze remekül, majd a francia tini ziccerig vezette a labdát, de lövését Moulin védeni tudta, azonban pechére azt pont Neymar elé ütötte, a brazil pedig lendületből érkezve a labdára a felső kapufa segítségével megszerzi a vezetést (1-0). Sőt, a 31. percben Perrin a Mbappé ellen bemutatott csúnya belépőjét követően a kiállítás sorsára jut, így egyre nehezebb helyzetben vannak a Zöldek, ráadásul  párizsiak nagy tehetsége, és talán legjobbjuk, Kylian Mbappé csúnya sérülést is szenved a becsúszást követően és le kellett cserélni a támadót. A hátralévő időben Di Maria és Icardi szerezhettek volna még gólt, de egyikőjüknek sem jött össze. A pihenőre ennek következtében egygólos PSG előnnyel mehettek a csapatok.

A második félidőben állták a sarat a vendégek 10 emberrel, de komoly lehetőségig nem sikerült eljutniuk, akárcsak a PSG-nek sem, pedig ettől jóval többet várhattunk volna tőlük a játékrészben. A párizsiak a tavaly elbukott döntő után újra megnyerik a francia kupát, ami már a tizenharmadik a történelmük során.

PSG – Saint-Étienne 1-0 (1-0)
Játékvezető: A. Delerue, Helyszín: Stade de France (Párizs – Saint-Denis)
Gólszerzők: Neymar (14′) ill.
Kiállítva: L. Perrin (31′)

PSG: Navas; Kehrer (Dagba 20′), Marquinhos, Silva, Bakker; Paredes (Verratti 75′), Gueye, Di Maria; Mbappe (Sarabia 35′), Icardi, Neymar

Saint-Étienne: Moulin; Debuchy (Krasso 83′), Fofana, Perrin, Kolodziejczak; M’Vila, Camara (Neyou Naupa 46′), Macon (Moukoudi 34′), Boudebouz (Nordin 75′), Bouanga; Hamouma (Khazri 46′)