Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Megsérült az Arsenal német védője!

Az angol bajnokságban (Premier League) szereplő Arsenal együttese nem számíthat a szezon hátralévő részében védőjére, Shkodran Mustafira.

Mustafi a Manchester City elleni FA-kupa elődöntőn szenvedett sérülést, ami miatt a találkozó 87. percében le kellett cserélni. A londoni klub azóta beszámolt német hátvédje állapotáról, akiről kiderült, hogy a combizma sérült meg. Ennek okán Mikel Arteta nem számíthat 28 esztendős játékosára a szezon hátralévő részében.

Ugyan a világbajnok futballista a szezon első felében kevés lehetőséget kapott, az edzőváltás óta egyre gyakrabban léphetett pályára. Az “Ágyúsok” utolsó 15 bajnokijából 12 alkalommal a kezdőcsapat tagja volt, így kiesése érzékeny veszteség lehet az Arsenal számára. Mikel Arteta csapatára még két mérkőzés vár ebben az idényben. A bajnokságban vasárnap a kiesés elől menekülő Watfordot fogadják, míg augusztus első napján a Chelsea ellen vívják meg a Wembleyben az FA-kupa döntőjét.