Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Távozni akar a Manchester United kapusa!-sajtóhír

Az angol bajnokságban (Premier League) szereplő Manchester United kapusa, Sergio Romero a nyáron szeretne távozni a “Vörös Ördögöktől”. 

Romero 2015 nyarán igazolt a Unitedhez, akik ingyen szerezték meg őt a Sampdoriától. Az argentin hálóőr azóta 59 találkozón kapott szerepet, amelyekből 38-at kapott gól nélkül hozott le. A “Vörös Ördögökkel” eddig nyert 1-1 FA- és Ligakupát, valamint az Angol Szuperkupát és az Európa Liga trófeát is a magasba emelhette.

A 33 esztendős portás egyre kevesebb lehetőséghez jut, valamint a jövője is egyre kérdésesebb. David de Gea egyértelműen előtte van a rangsorban, valamint a kölcsönben szereplő Dean Henderson remeklése miatt is hátrébb szorulhat a későbbiekben. Ennek okán a Metro értesülései szerint Romero közölte a manchesteri vezetőséggel, hogy a nyáron szeretne távozni. A hírek alapján lenne is iránta érdeklődő, méghozzá a szigetországból. Az egyik együttes az Everton, ahol nincsenek megelégedve Jordan Pickford teljesítményével, a másik pedig a frissen feljutó Leeds csapata.

Romero ebben a szezonban összesen 15 találkozón jutott szóhoz, amiből 11-szer lehúzta a rolót. Szerződése még egy évig köti a Manchester Unitedhez. Piaci értékét 2,8 millió euróra becsüli a mértékadó transfermarkt.