Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Serie A: Nyert és bajnok lett a Juventus!-videóval

Az Udinese elleni vereséget követően ezúttal hazai pályán volt esélye a Juventusnak, hogy biztossá tegye bajnoki címét. A Sampdoria ellen már nem hibáztak Sarri mester tanítványai.

Az első helyzetet a vendégek dolgozták ki. Egy beadást követően Ramirez fejelhetett a kapura, de Szczesny magabiztosan hárítani tudott. A 35. percben Quagliarella engedett el egy távoli lövést, a lengyel portás azonban itt is a helyén volt. 3 minutummal később ismét Quagliarella előtt adódott helyzet, lövése viszont igen gyengére sikeredett. A félidő vége előtt Bernardeschi kísérleténél mutatott be nagy bravúrt Audero. A 6 perces hosszabbítás utolsó pillanataiban aztán szabadrúgást végezhetett el a Juve. Pjanic legurította Ronaldónak, aki kilőtte az alsósarkot, 1-0!

A második játékrész elején majdnem egyenlíteni tudott a Samp, Leris kísérlete csak centikkel gurult el a kapufa mellett. Az 54. percben aztán szögletből veszélyeztettek a vendégek, de a fejes elkerülte Szczesny kapuját. A 61. minutumban Ronaldo került nagy helyzetbe, Audero bravúrral hárítani tudott. 5 perccel később ismét a portugál lőtt kapura, amit ismét védett Audero, viszont a kipattanóra Bernardeschi ért oda és nem hibázott, 2-0! 15 perccel a találkozó vége előtt a Juve emberelőnybe is került, miután Thorsby megkapta a második sárgáját. A 86. percben még Gabbiadini tudott kapura fejelni, de ez a kísérlet is a kapu mellé ment. A 89. minutumban még büntetőhöz jutottak a hazaiak Depaoli szabálytalansága után, viszont Ronaldo a keresztlécet találta el, így a Juve 2-0-ra nyert és ismét bajnok lett!

Juventus – Sampdoria 2-0 (1-0)
Helyszín:
Allianz Stadium Vezette: F. Fourneau
Gólszerzők:
Ronaldo (45+7.), Bernardeschi (67.) –ill.-
Sárga:
Pjanic (45.), Bernardeschi (69.), Cuadrado (80.), Rabiot (86.) ill. Thorsby (45+1., 77.), Tonelli (45+6.), Jankto (66.), Depaoli (88.)
Kiállítás: – ill.
Thorsby (77.)

Juventus: Szczesny – Danilo (Bernardeschi 29.), De Ligt (Rugani 78.), Bonucci, Alex Sandro – Matuidi, Pjanic (Bentancur 78.), Rabiot – Ronaldo, Dybala (Higuain 40.), Cuadrado Vezetőedző: Maurizio Sarri

Sampdoria: Audero – Chabot (Leris 22.), Yoshida, Tonelli – Depaoli, Linetty, Jankto (Gabbiadini 74.), Thorsby, Augello – Ramirez (Maroni 90+1.), Quagliarella Vezetőedző: Claudio Ranieri

A mérkőzés összefoglalója:

A 36. forduló eredményei és további programja:

Péntek:
AC Milan 1-1 Atalanta

Szombat:
Brescia 1-2 Parma
Genoa 0-3 Inter
Napoli 2-0 Sassuolo

Vasárnap:
Bologna 3-2 Lecce
AS Roma 2-1 Fiorentina
Cagliari 0-1 Udinese
Spal 1-1 Torino
Verona 1-5 Lazio

A bajnokság aktuális állása: