Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Angol válogatott középpályással erősítene a Chelsea – sajtóhír

A londoni kékek Jorginho helyettesét keresik, aki elvágyódik az angol együttestől, ugyanis visszaszeretne térni Olaszországba a hírek szerint.


Sky Sports értesülései szerint a Chelsea a West Ham United védekező középpályását, Declan Ricet megpróbálják szerződtetni a nyár folyamán.

A 21 éves angol válogatott játékos a kiesés ellen küzdő együttesben is remekül teljesít, kiválóan megtudja szűrni a középpályát, de a támadásokban is sokat tud segíteni. A hírek szerint Jorginho távozni szeretne a nyár folyamán, és úgy néz ki, hogy a Juventushoz csatlakozik az olasz középpályás, Frank Lampard pedig már nagyon úgy fest, hogy meg is találta a helyettesét, akit Rice személyében talált meg.

A hétszeres angol válogatott középpályás a Chelsea korosztályos csapataiban nevelkedett, majd 14 évesen igazolt a West Hamhez, ahol végigjárta a ranglétrát és végül az első számú csapat kirobbanthatatlan tagja lett. A kontraktusát az elmúlt nyáron hosszabbította meg, így a Kékeknek alaposan a zsebükbe kell nyúlniuk, ugyanis 60 millió eurót kérne érte bajnoki riválisa.

Rice a Kalapácsosok színeiben összesen 109 tétmérkőzést játszott, amelyeken 3 gólt és 4 gólpasszt osztott ki.