Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Döntött az elnök sorsáról a FIFA – HIVATALOS

Ahogyan arról a közelmúltban beszámoltunk, a nemzetközi labdarúgó-szövetség ellen a svájci ügyészség a közelmúltban vádat emelt titkos találkozók lebonyolítása miatt…

A FIFA hivatalos közleményben úgy döntött, hogy az eljárás lefolytatásáig Gianni Infantino biztosan marad a nemzetközi szervezet élén:

“Továbbra sincs akadálya annak, hogy az elnök ellássa feladatait. Nem vádolták meg semmivel, nem találták bűnösnek semmiben, és mindenben együttműködik a hatóságokkal.”

A korábbi svájci főügyész, Michael Lauber a napokban ajánlotta fel lemondását, miután a bíróság megállapította, hogy titkos találkozókat tartott a FIFA elnökével, miközben a svájci főügyészség a nemzetközi szervezet körüli kényes ügyek kapcsán nyomozott, majd mindezt tagadta és hazudott a felügyelőknek.

Infantino korábban visszautasította a vádakat, szerinte a találkozókon csak “a FIFA érdekeit képviselve tisztázott bizonyos kérdéseket, ez a kötelessége volt, és a jövőben is ezt fogja tenni”.

Nem a korábban az európai szövetségnél dolgozó Infantino lenne az első FIFA-elnök, aki belebukhat a posztjába, hiszen az őt megelőzően hosszú évtizedeken át az elnöki pozíciót betöltő Joseph Blatter korrupciós botrányba keveredett és minden labdarúgással kapcsolatos tevékenységtől eltiltották.