Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Bundesliga: Új szerződést kapott a Schalke védője!-Hivatalos

A német bajnokságban (Bundesliga) szereplő Schalke együttese hivatalos fórumain jelentette be, hogy szerződést hosszabbított védőjével, Benjamin Stamboulival.

Stambouli 2016 augusztusában szerződött a Schalkéhoz a Paris-Saint Germain együttesétől 8 millió euró ellenében. Azóta 106 alkalommal öltötte magára a gelsenkircheni gárda mezét, amelyeken 4 gólpasszt osztott ki. Az idei szezonban nem sok szerephez jutott, mivel október végén lábsérülést szenvedett, ami miatt az idény hátralévő részét ki kellett hagynia. Ennek okán az idényben összesen 10 találkozón tudott a klub segítségére lenni.

A francia középhátvéd szerződése idén nyáron járt le, de sikerült megegyeznie a klubnak és Stamboulinak egymással, így egy új, 2023-ig szóló kontraktust írt alá a csapattal. A Schalke edzője, David Wagner is nagyon boldog, hogy a védő továbbra is velük marad:

Benjamin nagyon fontos része a klubnak a pályán és azon kívül is. Annak ellenére, hogy hosszú időt kellett kihagynia, így is a csapat egyik alappillérének számított. Boldog vagyok, hogy folytathatjuk vele a munkát. A hosszú kihagyás még motiváltabbá tette őt és szerencsére a Schalkéval képzelte el karrierje folytatását.

A 29 esztendős játékos is örömét fejezte ki a hosszabbítás után:

Nagyon boldog vagyok, hogy a jövőben is a Schalke csapatának része lehetek. Mindenki tudja, hogy mennyire szeretem ezt az együttest, különösképp a szurkolókat. Mindent meg fogok tenni azért, hogy a következő szezonunk a lehető legjobban sikerüljön.