BL-selejtező: ellenfelet kapott a Ferencváros

F. Ádám
F. Ádám
újságíró, 2020 augusztus 9. 12:41

Ahogyan arról beszámoltunk, a Ferencváros csapata kiemeltként várhatta a Bajnokok Ligája-selejtező első körének vasárnap déli sorsolását…

 

A kiemelési sorsolás elkészítését követően a lehetséges vetélytársak közül a legmagasabb koefficienspontszámmal bíró csapatot, a svéd bajnok Djurgarden együttesét kapta ellenfeléül a Ferencváros a Bajnokok Ligája selejtezőjének első körében.

A selejtező első fordulóját augusztus 18–19-én rendezik meg, a párharc egymeccses lesz (zárt kapuk mögött), a pályaválasztóról sorsolás döntött a magyar bajnok javára, így a Groupama Arénában fogadhatják a svédeket.

A Ferencvárosnak négy párharcot kell megnyernie a BL-főtáblára jutáshoz, három megnyert meccsel az Európa-liga csoportkörébe jut. Ha kiesik a BL-ből, az Európa-liga selejtezőjébe kerül. Ugyanakkor ha a BL-selejtező 1. fordulójából továbbjut, a másodikban már nem lesz kiemelt.

A Bajnokok Ligája első selejtezőkörének párosításai

Ferencváros (magyar)–Djurgarden (svéd)
Celtic (skót)–KR (izlandi)
Legia Warszawa (lengyel)–az előselejtezős torna győztese: Linfield FC (északír)/FC Drita (koszovói)
Sheriff Tiraspol (moldovai)–Fola Esch (luxemburgi)
Connah’s Quay Nomads (walesi)–FK Sarajevo (bosnyák)
Crvena zvezda (szerb)–Europa FC (gibraltári)
Buducsnoszt Podgorica (montenegrói)–Ludogorec Razgrad (bolgár)
FC Ararat-Armenia (örmény)–Omonia (ciprusi)
Floriana (máltai)–CFR (Kolozsvár, romániai)
Maccabi Tel-Aviv (izraeli)– Riga FC (lett)
Qarabag (azeri)–FK Szileksz (északmacedón)
Dinamo Tbiliszi (grúz)–KF Tirana (albán)
Dinamo Breszt (fehérorosz)–Asztana (kazah)
Molde FK (norvég)–KuPS Kuopio (finn)
FC Flora Talinn (észt)–FK Suduva (litván)
NK Celje (szlovén)–Dundalk FC (ír)
KÍ Klaksvík (feröer)–Slovan Bratislava (szlovák)