Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Carlos Tévez döntött a jövőjéről – HIVATALOS

Miután hosszú hetek óta tartottak az egyeztetések, a vasárnapi napon végre pont került Carlos Tévez ügyének végére, és a veterán argentin klasszis ismét elkötelezte magát a Boca Juniorshoz…

 

A Boca Juniors együttese hivatalos oldalain keresztül jelentette be, hogy Carlos Tévez további egy évvel meghosszabbította szerződését a csapatnál.

A 36 esztendős kiválóság az elmúlt szezont ihletett formában fejezte be, bajnokságbeli 9 góljából hatot az utolsó hat fordulóban szerzett, beleértve a bajnoki címet jelentő találatot a zárófordulóban a Gimnasia ellen. Tévez mindvégig nyitott volt a maradásra, azonban a szerződése egyes részleteit illetően olyan távol voltak egymástól az álláspontok, hogy az argentin sajtó szerint közel álltak ahhoz, hogy Carlitos befejezze a pályafutását. Szerencsére azonban ez nem történt meg.

A 76-szoros argentin válogatott 2018 óta immár harmadik ízben erősíti nevelőcsapatát, míg karrierje fénykorában Európában többek közt a Manchester United (2007-2009), a Manchester City (2009-2013) és a Juventus (2013-2015) csapataiban fordult meg.