Jubillált a hajnali duplájával…
A helyzetkihasználáson kívül elégedett volt csapatával a katalán tréner…
Lassan zárkóznak feljebb a másodosztályban…
Az América, a Tigres és a Pumas is magabiztos győzelemmel jutott tovább…
Sorozatban négy bajnokin nem tudott győzni a Ferencváros…
A véghajrában Inaki Pena bravúrjai is kellettek a katalán csapat sikeréhez!
Az olasz bajnoki címvédőnek továbbra sem megy a játék, míg az Inter visszavette a vezetést a bajnokságban…
Az utolsó bő harminc percben emberelőnyben játszhatott Mourinho csapata!
A Dortmund korán megszerezte a vezetést, ám Terzic csapata végül nem tudott nyerni a Leverkusen otthonában…
Négy forduló óta nyeretlenek a hazai bajnokságban…
Az uruguayi labdarúgójukat nem marasztalják a Kék-feketék, így egy megfelelő ajánlat esetén távozhat, olasz sajtóinformációk szerint.
Az Everton szezon közben kinevezett menedzsere, Carlo Ancelotti az Internazionale középpályását, Matías Vecinót szemelte ki csapatának megerősítésére. A 28 éves középpályást azonban nehéz lesz meggyőzni a távozásról, hiszen az elmúlt évekhez képest idén jobban teljesít az Inter, és emellett ő is megkapja a kellő lehetőséget a bizonyításra Antoni Conte mestertől, viszont egy megfelelő ajánlat esetén nem állnak az útjába.
Ancelotti úgynevezett box-to-box középpályást akar az Evertonhoz csábítani, aki a nagy teherbírása mellett képes mélységből szervezni a játékot, ezért is szemelte ki a 28 éves játékost.
Az uruguayi középpályás 2017-ben szerződött az Interhez a Fiorentina együttesétől, azóta 96 tétmérkőzésen kapott lehetőséget, amelyeken 11 gólt és 6 gólpasszt jegyzett. Vecino piaci árát 20 millió euróra tartják, viszont a “Kék-feketék” ettől jóval többet, nagyjából 30 millió eurót kérnének érte, amennyiben Antonio Conte elengedi játékosát.
Jubillált a hajnali duplájával…
A helyzetkihasználáson kívül elégedett volt csapatával a katalán tréner…
Lassan zárkóznak feljebb a másodosztályban…
Az América, a Tigres és a Pumas is magabiztos győzelemmel jutott tovább…
Sorozatban négy bajnokin nem tudott győzni a Ferencváros…
A véghajrában Inaki Pena bravúrjai is kellettek a katalán csapat sikeréhez!
Az olasz bajnoki címvédőnek továbbra sem megy a játék, míg az Inter visszavette a vezetést a bajnokságban…
Az utolsó bő harminc percben emberelőnyben játszhatott Mourinho csapata!
A Dortmund korán megszerezte a vezetést, ám Terzic csapata végül nem tudott nyerni a Leverkusen otthonában…
Négy forduló óta nyeretlenek a hazai bajnokságban…
Pontokat hullajtott a Manchester City, örülhetnek az Arsenal és Liverpool drukkerek…
A forduló előtti éllovas hétfőn lép pályára…
Enzo Fernández megszerezte első góljait a PL-ben!
Alexander-Arnold, Mac Allister és Endo is bombagólt lőtt!
A nyár óta nem volt csapata…
Ez volt az első gólja a “Vörösök” mezében!
Az Arsenal egyből össze is csap a Liverpool együttesével…
Sorozatban második bajnokiján volt eredményes!
Három döntetlent követően tudott újra nyerni Dárdai Pál csapata…
10 perc után mehetett zuhanyozni…
Donnarumma már a 10. percben a kiállítás sorsára jutott, de így is sikerült begyűjtenie mind a három pontot a párizsiaknak…
Már tíz pont a hibátlan csapat előnye az élen…
Egy angol humorista követte el az akciót…
A kétgólos vezetés sem volt elég a továbbjutáshoz…
Az angol, a spanyol, a német és az olasz élvonalban is komoly rangadót rendeznek…