Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Juventus: újabb két játékosra nincs szükség

Blaise Matuidi távozása után legalább további két labdarúgó Juventustól való búcsújára lehet számítani, miután az újonnan kinevezett vezetőedző nem számol velük…

Az újdonsült vezetőedző Andrea Pirlo a beszámolók szerint az MLS-be szerződő Blaise Matuidi mellett egy másik világbajnok középpályás, Sami Khedira játékára, valamint az argentin gólfelelős, Gonzalo Higuaín szerepvállalására sem számít a jövőben a Juventus csapatában.

A 33 esztendős német középpályás 2015-ben a Real Madrid csapatától került a torinóiakhoz, ahol eleinte jó ideig rendkívül hasznos tag volt a középpályások védekezésében, azonban az elmúlt két szezonban együttesen mindössze 22 bajnoki mérkőzésen tudott a mindenkori vezetőedző rendelkezésére állni sorozatos sérüléseiből kifolyólag. Bizonyára leginkább ez vezetett ahhoz, hogy a Juventus a jövőben már nem számít a szolgálataira.

Higuaín távozása már hosszabb ideje téma volt a világsajtóban, az argentin visszatérésről és az MLS-be szerződéséről egyaránt lehetett már olvasni, most pedig ismét felerősödhetnek a találgatások. A 32 éves argentin csatár a 2007 és 2013 között 264 fellépés alatt 121 találatot szerzett a “királyi gárda színeiben. Ezt követően Olaszország felé vette az irányt: három szezont töltött a Napoli alkalmazásában, s a 2015-2016-os idényben új Serie A-s rekordot állított fel egy szezon alatti 36 szerzett góljával, majd azon a nyáron az ősi rivális Juventus szolgálatába szegődött. Első szezonjában szállított 32 találatát nem tudta megismételni a rekordbajnoknál, kölcsönben megfordult az AC Milanban és a Chelsea-ben is, az aktuális kiírásban 11 gólig és 8 gólpasszig jutott.