Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Visszatért Európába a Bayern egykori brazil légiósa – HIVATALOS

Bő egy év után máris elhagyta brazil klubját a Bayern München egykori játékosa, és elkötelezte magát a görög bajnok Olympiakosz együtteséhez…

A Bayern München csapatának egykori meghatározó játékosa, a brazil Rafinha egy évvel ezelőtt tért haza a Flamengo együtteséhez, mellyel megnyerte a Libertadores-kupát és a bajnokságot, majd gondolt egyet és a minap bejelentette európai visszatérését. A 34 éves négyszeres brazil válogatott jobb hátvéd a továbbiakban az aktuális görög bajnok Olympiakosz csapatában folytatja pályafutását.

Rafinha 2011-ben az olasz Genoa csapatától került a bajorokhoz, és a müncheniek színeiben immár több mint 250 tétmérkőzést játszott, hét bajnoki címet és három Német Kupát nyerő együttes mellett tagja volt a 2013-as BL-győztes, Európai Szuperkupa-nyertes és klubvilágbajnok csapatnak is. Noha kétségkívül nem emelkedett a klub legendás játékosai közé, azért az elmúlt évek egyik emblematikus figurája, megszokott régi motorosa volt a bajor csapat színeiben.

A jelentős változásokon áteső Flamengo soraiban 46 tétmérkőzésen lépett pályára visszatérése óta, azonban a csapat az újonnan kinevezett Domenéc Torrent vezérletével két vereséggel kezdte a 2020-2021-es idényt.