Kiélezett küzdelem a negyeddöntők első felvonásán…
Pályára lép többek között az Inter, a Girona és a Stuttgart is…
Jude Bellingham-nek köszönhetően…
“Büszke vagyok a játékosaimra, hiszen hősiesen játszottunk…”
Négy forduló után egyedül az Atlético Mineiro hibátlan…
A visszavágón már nem volt egy súlycsoportban a két, az olaszok jutottak a döntőbe…
A veretlenség is megmaradt, sikkesen ismét egy hajrában szerzett góllal
A svéd bajnok hiába adott ki mindent magából, az előzetes esélylatolgatásoknak megfelelően kijött a csapatok közti különbség.
Esélyeshez méltóan kezdte a meccset a Fradi, a “zöld-fehérek” többet birtokolták a labdát és több lehetőséget dolgoztak ki, mint a svédek. Mindez a 33. percben érett góllá, Tokmac távoli lövése kötött ki a kapuban (1-0). A második félidőben felszívták magukat a svédek, bátrabban és jobban játszottak, mint az első játékrészben, igaz ekkor is a Ferencváros kontrollálta a mérkőzést. A 62. percben egy remek kiugratás után ismét Tokmac volt eredményes (2-0). Ezután is irányítása alatt tartotta a találkozót az FTC, a végén még Varga is betalálhatott volna, míg a Djurgarden nem jelentett igazi veszélyt Dibusz kapujára, így a Ferencváros készülhet a következő körre, ahol a Celtic-kel találkoznak Rebrov fiai, Skóciában.
Ferencvárosi TC – Djurgarden 2-0 (1-0)
Gólszerző: Tokmac (33., 62.), ill. –
Kiélezett küzdelem a negyeddöntők első felvonásán…
Pályára lép többek között az Inter, a Girona és a Stuttgart is…
Jude Bellingham-nek köszönhetően…
“Büszke vagyok a játékosaimra, hiszen hősiesen játszottunk…”
Négy forduló után egyedül az Atlético Mineiro hibátlan…
Új szerepkörben segíthet…
A visszavágón már nem volt egy súlycsoportban a két, az olaszok jutottak a döntőbe…
A veretlenség is megmaradt, sikkesen ismét egy hajrában szerzett góllal
A marokkói csatár a két mérkőzésen ötször mattolta az angolokat…
Szabadon igazolhatóként érkezik…
Mindkét oldalt vannak meglepetések…
Két éve erősíti a csapatot…
Az Eb-je azonban minden bizonnyal nincs veszélyben
A BL-elődöntő hőse lett a 34 éves cserecsatár
A nyári átigazolási időszakra már munkába is állna…
Az ügyészség börtönbüntetést is kér rá
Alapember lett ebben az idényben…
A következő szezonban is számolhatnak vele!
Üzletileg valamennyire jól jöhet ki a kölcsönből az MU
Több csapat is szívesen megadná neki a lehetőséget!
Tipikus nyer-nyer helyzet lehetne…
A spanyol csatár duplájával jutott tovább a Real Madrid a BL-döntőbe