Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Az UEFA elnöke szerint jelenleg a bizonytalanság a legrosszabb a futballban

Aleksander Ceferin, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elnöke szerint a legnagyobb problémát a koronavírus-járvány miatti kiszámíthatatlanság jelenti, írja az MTI.

Az idén nyárra tervezett, de egy évvel elhalasztott Európa-bajnokságról az elnök hétfőn elmondta: egyelőre tartják magukat a tervekhez, miszerint 12 országban rendezik a mérkőzéseket, és biztos benne, hogy ez kivitelezhető lesz. Ugyanakkor emlékeztetett, februárban még nem tudták, hogy idén nem kerülhet sor a kontinenstornára.

“Készek vagyunk bármilyen helyzethez alkalmazkodni”

– közölte Ceferin, aki szerint a torna elhalasztása eddig 100 millió euróba került az UEFA-nak.

“Értékelnünk kell majd a helyzetet akkor is, ha végre elkészül a vakcina, és a dolgok normalizálódnak, hiszen egyelőre nem tudjuk, ez mikor fog bekövetkezni. A legnagyobb probléma a kiszámíthatatlanság.”

Az elnök szerint az a legfontosabb, hogy Európa 55 válogatottja két héten belül elkezdhesse a Nemzetek Ligája küzdelemsorozatot, aztán októberben kezdődjön a Bajnokok Ligája és az Európa-liga csoportköre is.

“Egy ország ma a zöld listán van, holnap viszont a vörösre kerülhet. A labdarúgásban is jó néhány pozitív koronavírusos eset van. A helyzet nagyon nehéz, mert soha nem tudhatjuk, mi történik holnap”

– magyarázta a szlovén sportvezető.

Ceferin reméli, hogy a szurkolók októberig visszatérhetnek a lelátókra a nemzetközi kupameccseken is.

“Szomorú egy olyan stadion látványa, ahol az edzők kiabálását is hallani lehet. Ez nem ugyanaz a futball, de jobb, mint a semmi. Remélem, októberben már lesznek nézők. Azt hiszem, el kell kezdenünk ismét beengedni őket, ha a vírushelyzet nem lesz rosszabb”

– szögezte le Ceferin.