Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A MU sztárja lemondta a válogatottságot

Az utóbbi időben már többször is felmerült a lehetősége, most pedig biztossá vált, hogy a Manchester United középpályása nem kíván többet szerepelni a szerb válogatott színeiben…

A szerb labdarúgó-szövetség sportigazgatója, Vladimir Matijasevics megerősítette a Szerbiai Rádió és Televíziónak, hogy a Manchester United kiválósága, Nemanja Matic nem fog többet pályára lépni a nemzeti csapatban, egyúttal közölte, a szövetség tiszteletben tartja a labdarúgó döntését:

Amikor a szövetségben kezdtem a munkát, beszéltem Mitroviccsal, Milivojeviccsel és Maticcsal is. Utóbbival abban maradtunk, hogy visszatér a válogatottba, de volt néhány olyan döntése, ami nem a szövetséggel kapcsolatos. Néhány nappal ezelőtt telefonon beszéltünk, s abban maradtunk, ha az időnk és a kötelességeink engedik, akkor egy kávé mellett elbeszélgetünk. Egy végtelenül kellemes és korrekt beszélgetés volt. Nemanja döntött és pontot tett a válogatottbeli pályafutására.”

Matic eddig nem közölte a konkrét okot, ami miatt nem kíván a jövőben a válogatottban szerepelni, de a beszélgetés során elmondta, hogy elérkezett az ideje, hogy a fiatalok vegyék át a helyét.

A 32 éves középpályás eddig összesen 48 mérkőzésen öltötte magára a nemzeti mezt, és tagja volt a 2018-as oroszországi világbajnokságon szerepelt válogatottnak.