Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Argentínában is az utcákra vonultak Messi miatt

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, a távozási szándéka benyújtását követően Lionel Messi maradását szorgalmazva, a Barcelona-szurkolók tüntetésbe kezdtek, és az elnök lemondását követelték…

 

Mindeközben a világ másik végén, Lionel Messi szülővárosában, az argentin Rosárióban a hatszoros aranylabdás zseni egykori nevelőcsapata, a Newell’s Old Boys szimpatizánsai vonultak ki az utcákra. A fanatikusok ünnepelni kezdték, hogy Messi visszatérni készül hozzájuk, hiszen ők biztosak benne, hogy a klasszis csak miattuk kérhette távozását a Barcelona vezetőségétől.

Messi 2004 óta több mint 700 tétmérkőzésen lépett pályára a Blaugrana színeiben, és bár az évek során időről időre korábban is felröppentek a távozásáról szóló pletykák, a klub iránti elkötelezettsége olyan erős volt, hogy mindezt nem lehetett komolyan venni. Most viszont a játékos bizalma alaposan megingott a Barca vezetősége irányába, és nem túlzás azt állítani, hogy minden eddiginél közelebb áll ahhoz, hogy elhagyja szeretett csapatát.

A katalán források szerint Messi megszerzésére az Inter, a PSG, a Manchester City vagy a Manchester United lehet esélyes, miközben az argentin médiában ismét felerősödtek azon hangok, mely szerint a 33 esztendős klasszis visszatérhet egykori nevelőcsapatához, a Newell’s Old Boyshoz. A legfrissebb hírek szerint a City már konkrét ajánlatot is tett a Barcának Messiért.